Tóth Bercel hadnagy legnagyobb ellensége önmaga. A kissé nyers rendőrtisztnek ami a szívén, az a száján, s ez egyáltalán nem segíti a karrierjét: ezért esik meg vele, hogy egy elbaltázott rendőri intézkedés után a belügyminiszter a Teve utcai Különleges Királyi Nyomozó Iroda Bűnügyi Főosztályára helyezi át büntetésből, ahol rajta kívül csak varázslények és varázstudók dolgoznak. A csoportot egy harmadik
Popis produktu
Tóth Bercel hadnagy legnagyobb ellensége önmaga. A kissé nyers rendőrtisztnek ami a szívén, az a száján, s ez egyáltalán nem segíti a karrierjét: ezért esik meg vele, hogy egy elbaltázott rendőri intézkedés után a belügyminiszter a Teve utcai Különleges Királyi Nyomozó Iroda Bűnügyi Főosztályára helyezi át büntetésből, ahol rajta kívül csak varázslények és varázstudók dolgoznak. A csoportot egy harmadik szintű mágus vezeti, de van a nyomozók között garabonciás, kőmorzsoló, sámán és még egy csordásfarkas is. Bercel itt sem örvend nagy népszerűségnek, és rendre a jelentéktelenebb ügyeket kapja: történetünk kezdetén például a Margit híd tövében csövező, ámde eltűnt troll nyomára kellene rábukkannia. Az ügyről azonban hamarosan kiderül, hogy egészen magas, felsőházi körökbe vezet, és a hadnagynak egy átgondolatlan húzásával sikerül az egész országot lázba hoznia lényegében pár óra alatt – ami az okostelefonok és az internet korában nem meglepő. S ha ez nem lenne elég, a francia Police Nationale egy tisztjét is a nyakába sózzák megfigyelőnek. A magyar származású Hanga Kriszta szépasszony, és nem kis bűbájjal bír. Tóth Bercel joggal érezheti magát kényelmetlenül, amikor az exneje és tizenötéves lánya is belekeveredik az ügybe… amelybe újfent könnyen belebukhat. Szélesi Sándor mágikus krimije a magyar népmesei hagyományokra épít, ezzel együtt modern, humoros és végtelenül könnyed.
Sci-fi a fantasy
Vitajte na našom webe, ktorý je venovaný literatúre zo žánrov Sci-fi a fantasy. Ak patríte medzi fanúšikov týchto žánrov, ste na správnom mieste. Ponúkame širokú škálu kníh, ktoré vám poskytnú neopakovateľný únik do fantazijného sveta plného dobrodružstva a fantázie.
Na našom webe nájdete všetky najnovšie tituly od renomovaných autorov, ktorí sa špecializujú na Sci-fi a fantasy literatúru. Nech už preferujete príbehy z vesmíru plného technológie a vedeckých objavov alebo radšej záhadné svety plné magie a nadprirodzených bytostí, máme pre vás knihy, ktoré vás od začiatku pohltili.
Ponúkame aj klasické diela, ktoré sa stali ikonami žánru a formovali podobu Sci-fi a fantasy literatúry. Napríklad si môžete prečítať diela J.R.R. Tolkiena, ktoré vás zavedú do Stredozeme a do sveta hobitov, elfov a čarodejníkov. Alebo si môžete vybrať z diel Isaaca Asimova, ktoré kombinujú vedeckú fikciu so spoločenskými témami a filozofiou.
Okrem kníh vám ponúkame aj doplnkový sortiment. Máme v ponuke obrazy, plagáty a figuríny s motívmi zo sveta Sci-fi a fantasy, ktoré vám umožnia ozdobiť váš domov podľa vášho obľúbeného žánru.
Pre tých, ktorí sa chcú podeliť o svoje názory a diskutovať o obľúbených knihách, sme vytvorili komunitnú časť, kde si môžete vymieňať skúsenosti a odporúčania s ostatnými fanúšikmi. Môžete sa zapojiť do diskusií, zadávať otázky a objavovať nové tipy na zaujímavé knihy.
Ak sa chcete stať členom nášho webu, sledujte nás na sociálnych médiách alebo sa prihláste na odoberanie nášho newsletteru, kde vám budeme posielať aktuálne novinky a ponuky.
Tešíme sa na vás a dúfame, že sa na našom webe nájdete to správne fantasy alebo sci-fi dielo, ktoré vám poskytne únik do sveta fantázie a nevšednej daily.
Autor | Sándor Szélesi |
---|
SLOVENSKA_POSTA | 1,99 € |
---|---|
SLOVENSKA_POSTA_NAPOSTU_DEPOTAPI | 1,99 € |
EXPRES_KURIER | 2,99 € |
ZASILKOVNA | 2,09 € |