A regény az 1200-as évek első harmadában játszódik Makó bán Maros melletti birtokán. Egy erőszakos adószedés kapcsán ismerkedünk meg Ketellel, az urasági katonával, aki egy lány megbecstelenítésével, és egy kegyetlen gyilkossággal híresült el társai között. Ketel urával, Makóval együtt indul el II. András király keresztes hadjáratára. Spalato kikötője felé haladva megismerkedik két zsoldossal, az idősebb
Popis produktu
A regény az 1200-as évek első harmadában játszódik Makó bán Maros melletti birtokán. Egy erőszakos adószedés kapcsán ismerkedünk meg Ketellel, az urasági katonával, aki egy lány megbecstelenítésével, és egy kegyetlen gyilkossággal híresült el társai között. Ketel urával, Makóval együtt indul el II. András király keresztes hadjáratára. Spalato kikötője felé haladva megismerkedik két zsoldossal, az idősebb Bölénnyel és Vadásszal, aki kiváló íjász hírében áll. Az ifjú, félig besenyő származású harcos vallási nézetei meglehetősen zavarosak. A kereszténység és a táltoshit keveredik bennük. Ők hárman egy ideig társak lesznek. A kikötőben Ketel megmenti az ittas Makó úr életét. Ekkor keletkezik a nevezetes mondás: "olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől". A behajózás után egy csetepatéban Ketel ismét vért ont. Bölény egy másik hajóra kerül, amelyet kalóztámadás ér. Ketel és Vadász átjutva társukhoz, megmentik. Ketel súlyosan megsebesül, majd egy roncson sodródva, a társak elmesélik egymásnak eddigi életüket. Vadász élete súlyos titkot hordoz. Még fiatal harcos korában a királyi testőrség vitéze volt, ahol beleszeretett Kadosa főnemes udvarhölgy leányába, Gyöngybe, s halálos lövéssel mentette meg a nemes lány becsületét. Akkor éjjel Gyöngy és Vadász egymásra találtak. Így kezdődik, s a továbbiakban nem kevésbé fondorlatos cselekményszálakat fejteget-szövöget Rozsnyai János történelmi regénye, mely hitelesség, nyelvi lelemény, találékonyság tekintetében egyaránt különlegesség a maga műfajában. Különösen eredeti és élvezetes a mód, ahogy a szerző, aki makói történelemtanárként kezdte írói pályáját, a magyar nyelv ízes kifejezéseit beleszövi meséjébe. A végeredmény, amit az olvasó most kezébe vehet, egy izgalmasan modern és mégis meghökkentően korhű, a 13. századi magyar életet egy teleobjektív élességével a mai olvasó szeme elé varázsoló regény a magyar keresztesekről, a kereszténység és a táltoshit együttéléséről, vaksorsról, háborúról és szerelemről, az ismeretlen, csodákkal teli magyar középkorról.
Beletria - ostatné
Vitajte v podkategórii "Beletria - ostatné"! Tu nájdete širokú škálu kníh z oblasti beletrie, ktoré nezapadajú do konkrétnych žánrov, ale prinášajú jedinečné príbehy a zážitky. Uvoľnite sa a pustite sa do ich sveta plného fantázie a dobrodružstva.
V tejto podkategórii objavíte literárne diela z rôznych období a kultúr, ktoré sa nechajú ťažko zaškatuľkovať. Či už preferujete romantický príbeh s nevyspytateľným zápletok, mysterióznu detektívku plnú napätia a riešení zločinov alebo filozofické dielo, v ktorom sa zamýšľate nad podstatou života, tu sa určite nájde niečo pre každého.
Naša ponuka obsahuje knihy od renomovaných autorov, ktorí sú známi svojím jedinečným štýlom písania. Ponúkame diela od svetoznámych autorov ako Gabriel García Márquez, Umberto Eco, Haruki Murakami, Salman Rushdie a mnoho ďalších. Tieto knihy vám ponúkajú neopakovateľné dobrodružstvá, emotívne príbehy a inšpirujúce myšlienky.
Okrem tradičných tištěných kníh vám tiež ponúkame možnosť si objednať elektronickú verziu diela, takže si môžete vybrať formu, ktorá vám najviac vyhovuje.
Pre svoju pohodlnosť sme kategóriu Beletria - ostatné rozdelili do viacerých podkategórií, aby sme uľahčili vaše hľadanie. Môžete si vybrať medzi históriou, vedeckou fantastikou, sociálnou kritikou a mnohými ďalšími. Každá podkategória prinesie niečo iné, čo vám môže zaujať a poskytnúť nové perspektívy.
Zažite záhadný svet nekonečných možností tejto podkategórie a objavte nové diela, ktoré vás prenesú do iných dimenzií. Nech sa ponoria do príbehu plného dobrodružstva, zamilujú sa do nevyspytateľných postáv a odhalíte tajomstvá, ktorých riešenie vás nenechá chladnými. Svoje čitateľské skúsenosti nám môžete podeliť prostredníctvom hodnotenia kníh a diskusií s ostatnými záujemcami o literatúru.
Teraz je ten správny čas objaviť príbehy, ktoré vás dostanú do vnútra ich sveta, kde sa môžete stať súčasťou ich strhujúcej atmosféry a nevšedných udalostí.