Becca, a fiatal FBI-ügynöknő nemrég tette le a terepmunkához szükséges vizsgáját, ezért boldogan várja az első kiküldetését. Ezt azonban folyamatosan elnapolják, mégpedig a lány zűrös múltjára hivatkozva. Becca úgy érzi, nem bíznak benne, ezért úgy dönt, kezébe veszi a sorsát. Amikor megtudja, hogy az FBI a drogelhárítással dolgozik együtt egy motoros banda ügyén, nyomozásba kezd. Egy szerencsés véletlennek
Popis produktu
Becca, a fiatal FBI-ügynöknő nemrég tette le a terepmunkához szükséges vizsgáját, ezért boldogan várja az első kiküldetését. Ezt azonban folyamatosan elnapolják, mégpedig a lány zűrös múltjára hivatkozva. Becca úgy érzi, nem bíznak benne, ezért úgy dönt, kezébe veszi a sorsát. Amikor megtudja, hogy az FBI a drogelhárítással dolgozik együtt egy motoros banda ügyén, nyomozásba kezd. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően pedig egy pillanat alatt az események középpontjában találja magát: munkát kap a banda klubházában. Beépül a szervezetbe, hogy belső informátorként segítse tovább a szövetségiek munkáját. Eleinte könnyűnek tekinti az ügyet, de ahogy megismeri a tagokat, egyre jobban bevonódik az életükbe. Főleg akkor, amikor érzelmileg és testileg is közelebb kerül Loganhez, a motoros banda alelnökéhez. Beccának választania kell, hogy hű marad-e a hivatásához és a régi kapcsolatához, vagy átadja magát az újonnan felszínre törő énjének és az ezzel járó szenvedélynek. Baráth Viktória legújabb regényében visszatér a maffia és az igazságszolgáltatás világához. Egyaránt megismerhetjük mindkét oldal szép és sötét oldalát, ezzel az olvasót is választás elé állítva: lehet-e határt húzni a jók és a rosszak között?
Romantická beletria
Vitajte v našej podkategórii Romantická beletria! Tu si můžete vybrať z širokého výberu romantických románov, ktoré vám rozprávajú príbehy plné lásky, vášne a emocionálneho napätia.
V našom zozname nájdete knižné tituly od svetovo uznávaných autorov, ktorí majú záznamy za vytváranie najlepších romantických príbehov. Od histórie až po súčasnosť, ponúkame všetko pre milovníkov romantických románov.
Naše knihy vás zavedú do sveta nezabudnuteľných postáv a ich vzrušujúcich dobrodružstiev. Zažijete s nimi kúzlo prvej lásky, túžbu, zlomené srdcia, ale aj nevyslovené city, ktoré ožívajú medzi stránkami našich románov.
Rozmýšľate nad prázdninovou romantikou pri mori alebo preferujete viktoriánsku èasuš? Nechajte sa unášať našimi príbehmi do rôznych miest a období. Pri každej stránke budete cítiť, že ste súčasťou každého jednotlivého momentu.
Naozajstná láska sa odohráva v našich knihách, ktoré vám prinášajú napínavé a nezabudnuteľné príbehy lásky. Obohatte svoju knižnicu o tieto úžasné tituly a ponořte sa do sveta romantiky, kde srdcia tlieskajú vkuse!
Vyberte si z našej rozsiahlej ponuky romantických románov a nechajte sa unášať do sveta úžasnej lásky bez hraníc. Nie je nič lepšieho, ako zapadnúť do oblakov až na vrcholek citových túžob.
Prežite znovuzrodenie lásky prostredníctvom našich príbehov, ktoré roztopia vaše srdcia. Preneste sa do magických univerzov, kde vás čaká rozprávanie plné vášne, romancí a nevyčerpateľneho vzrušenia.
Romantická beletrie je kategória, v ktorej nájdete niečo pre každého milovníka romantiky. Odvážte sa na cestu, ktorá prekonáva všetky prekážky a prináša pravú lásku. Preto si prečítajte naše knižné tituly a zažite nekonečné emócie, ktoré sa skrývajú medzi stránkami našich kníh.