Mindnyájan vágyunk a hosszú, kiteljesedett, őszinte és igaz párkapcsolatra, amelyben nemcsak egymással nem veszekednek hangosan a pár tagjai, de befelé sem ordítoznak, azaz nem veszítik el a kontrollt az érzelmeik felett. Ez azonban sajnos csak keveseknek sikerül. A szerző radikálisan új koncepciója leszámol a cukormázas elképzeléssel, miszerint a házasfelek legfontosabb feladata, hogy a párjuk szükségleteit
Popis produktu
Mindnyájan vágyunk a hosszú, kiteljesedett, őszinte és igaz párkapcsolatra, amelyben nemcsak egymással nem veszekednek hangosan a pár tagjai, de befelé sem ordítoznak, azaz nem veszítik el a kontrollt az érzelmeik felett. Ez azonban sajnos csak keveseknek sikerül. A szerző radikálisan új koncepciója leszámol a cukormázas elképzeléssel, miszerint a házasfelek legfontosabb feladata, hogy a párjuk szükségleteit kielégítsék, a saját elképzeléseikről és egyéni vágyaikról pedig lemondjanak azért, hogy "eggyé válhassanak" a házasságban. Az ordításmentes filozófia szerint az elkötelezett, tartós és mély, igaz kapcsolat titka éppen az, hogy a felek a szokásos házassági tanácsokkal ellentétben elkezdenek inkább saját magukra fókuszálni... A könyv nem azt ígéri, hogy ha megfogadjuk a tanácsait, akkor elkerülhetjük a konfliktusokat - sőt ez nem is lehet cél. Ha melegségre vágyunk, akkor tüzeken kell átkelnünk. De a könyvben bemutatott egyszerű modell segítségével át fogunk tudni kelni ezeken a tüzeken, hogy megtisztulva és erősebben jöjjünk ki belőlük. És ez az, ami egyre magasabb szintre fogja emelni a házasságunkat. HAL EDWARD RUNKEL elismert párkapcsolati szakértő, család- és házasságterapeuta, mediátor. Könyvei sok ezer példányban kelnek el világszerte, szakértőként rendszeresen tart előadásokat. Ordításmentes gyereknevelés című bestsellerében bemutatta a szülő-gyerek kapcsolat forradalmi megközelítését, amit ebben a könyvében a párkapcsolatokra is kiterjeszt.
Partnerstvo
Vitajte v našej podkategórii Partnerstvo, ktorá sa zameriava na rozvoj zdravých a trvalých partnerských vzťahov.
V partnerskom vzťahu je dôležité vzájomné porozumenie, dôvera a komunikácia. Na našom webe vám poskytneme užitočné tipy a návody, ako budovať silné a spokojné partnerstvo.
Sme presvedčení, že každý vzťah si vyžaduje pravidelnú starostlivosť a investície. Preto vám prinášame množstvo článkov a blogových príspevkov o rôznych témach, ktoré s partnerstvom súvisia.
Nájdete u nás informácie o vytváraní zdravých komunikačných vzorcov v partnerskom vzťahu. Dozviete sa, ako sa otvorene a citlivo rozprávať o svojich pocitoch, očakávaniach a potrebách. Rovnako vám poskytneme nástroje na riešenie konfliktov a nedorozumení.
Okrem toho rozoberáme aj témy sexuálnosti v partnerskom vzťahu. Zdôrazňujeme význam intímneho spojenia ako súčasti zdravého a vyváženého vzťahu. Poskytneme vám tipy a rady, ako prekonať rôzne výzvy spojené so sexuálnym životom a ako nájsť spoločnú cestu k vzájomnému uspokojeniu.
V tejto podkategórii tiež zahŕňame tématické články o zásadách budovania a udržiavania dlhodobého partnerstva. Mali by ste sa dozvedieť, ako podporovať rast a rozvoj vzťahu na oboch stranách. Dôraz kladieme na vyváženie medzi individuálnymi potrebami a potrebami páru.
Veríme, že naše informácie vám pomôžu objaviť nové cesty k spokojnosti a harmónii vo vašom partnerskom živote. Čítajte naše články, zdieľajte ich so svojimi blízkymi a zažite skutočnú radosť a naplnenie vo vašom vzťahu.