A szablya több mint ezer évig volt a fegyvere a katonáknak és párbajhősöknek itt a Kárpát-medencében, de ez idő alatt több is lett egyszerű harci eszköznél. Hű társa és vitézi jelképe is lett egyben a viselőjének. Nyugat-Európa és az Észak-amerikai kontinens általunk, magyarokon keresztül ismerte meg ezt a fegyvert, és forgatói vitézi szellemét. A honfoglalás kori portyázásokkor Nyugat-Európa félte
Popis produktu
A szablya több mint ezer évig volt a fegyvere a katonáknak és párbajhősöknek itt a Kárpát-medencében, de ez idő alatt több is lett egyszerű harci eszköznél. Hű társa és vitézi jelképe is lett egyben a viselőjének. Nyugat-Európa és az Észak-amerikai kontinens általunk, magyarokon keresztül ismerte meg ezt a fegyvert, és forgatói vitézi szellemét. A honfoglalás kori portyázásokkor Nyugat-Európa félte a látványát, méltó ellenfele lett a töröknek, később a Rákóczi szabadságharc után pedig megbecsülés tárgyává tett minket az idegen országok oldalán vívott háborúkban. Talán egy olyan kardtípus sincs, ami ennyi időn keresztül megőrizte volna jelentőségét. A szablya azonban nem csupán a letűnt korok antik fegyvere, hanem ugyanolyan létjogosultsággal rendelkező sporteszköz, mint az olimpiákon használt vívótőr. Ez a könyv egy kidolgozott, gyakorlati tematikát tartalmaz, ami alapján a szablyavívás megtanulható az alapoktól egészen a mesteri szintig. Több mint 100 fotós illusztráció segítségével vezeti végig az olvasót a több száz gyakorlaton, ami lehetővé teszi bárki számára, hogy megtanulja az alapfogásokat, összetettebb gyakorlatokat, és akár a cselvágásokat és lefegyverzéseket is. Ezzel bizonyítva azt, hogy a szablyavívás a mai napig élő sport és harcművészet.
Šport - ostatné
Vitajte na našej webovej stránke venujúcej sa podkategórii Šport - ostatné. Tu sa dozviete o športových aktivitách, ktoré nepadajú do zastrešujúcich kategórií ako futbal, basketbal alebo tenis. Našou snahou je prinášať vám všetky relevantné informácie a novinky zo sveta rôznych športov, ktoré by vás mohli zaujať.
Sme presvedčení, že šport má veľa foriem a každý z nás má iné preferencie a záujmy. Preto sme sa rozhodli rozšíriť našu ponuku a priniesť vám aktuálne spravodajstvo a informácie o týchto menej známych športoch. Ak vás zaujíma niečo nové a chcete sa dozvedieť viac o alternatívnych športoch, ste na správnom mieste!
Na našej webovej stránke nájdete články, rozhovory, návody a iné zaujímavé obsahy zamerané na rôzne športové aktivity. Medzi naše tématické okruhy patria napríklad extrémne športy, adrenalinové dobrodružstvá, netradičné športy či inovatívne moderné športy. Ponúkame vám širokú škálu informácií, odkazov na organizácie a kluby, ktoré sa týmito športmi zaoberajú a možno aj vás inšpirujú k vyskúšaniu niečoho nového.
Naším cieľom je zdieľať s vami príbehy odvážnych športovcov, ktorí sa odvážili vybočiť z bežných konvencií a objavili svoju vášeň v neobvyklých športoch. Budeme vás informovať o podujatiach, kde sa môžete pozrieť na tieto športy naživo, a taktiež vám poskytneme kontakty na profesionálov, ktorí vám môžu pomôcť začať výkon športu, o ktorom ste snívali, ale doteraz ste o ňom nič nevedeli.
Ak vás zaujíma, čo sa deje v oblasti alternatívnych športov a chcete byť v obraze s najnovšími trendy, navštívte našu webovú stránku pravidelne. Tešíme sa, že vás môžeme privítať medzi našimi nadšenými čitateľmi a pomôcť vám objaviť nové možnosti v športovej oblasti!
Pridajte sa k nám a spoznajte svet športu z inej perspektívy!
Autor | Hidasi Gergely |
---|
SLOVENSKA_POSTA | 1,99 € |
---|---|
SLOVENSKA_POSTA_NAPOSTU_DEPOTAPI | 1,99 € |
EXPRES_KURIER | 2,99 € |
ZASILKOVNA | 2,09 € |