Több mint 30 évet szenteltem az életemből annak, hogy embereknek konferenciákon adok elő és segítek nekik sikeresebbé és jobb vezetővé válni. De az igazi fenntartható változás nem egy pillanat műve. Az egy folyamat. Az emberek a sikert a mai napra fókuszálva teremtik meg. Lehet, hogy közhelyesen hangzik, de csak a mai nap áll a rendelkezésünkre. A tegnapról - aminek sokszor túl nagy jelentőséget tulajdonítunk
Popis produktu
Több mint 30 évet szenteltem az életemből annak, hogy embereknek konferenciákon adok elő és segítek nekik sikeresebbé és jobb vezetővé válni. De az igazi fenntartható változás nem egy pillanat műve. Az egy folyamat. Az emberek a sikert a mai napra fókuszálva teremtik meg. Lehet, hogy közhelyesen hangzik, de csak a mai nap áll a rendelkezésünkre. A tegnapról - aminek sokszor túl nagy jelentőséget tulajdonítunk - már lekéstünk. A holnapra pedig még nem támaszkodhatunk. Ezért van jelentősége a mai napnak. Még rosszabbak azok az emberek, akik azt hangsúlyozzák, hogy mit tehettek volna meg. Meg kell értenünk, hogy a tegnap véget ért előző éjjel! Anélkül remélni jobb jövőt, hogy a mai napba befektetnénk, olyan, mintha úgy várnánk hatalmas termést, hogy egyetlen magot sem vetettünk. Ha szeretnénk kezdeni valamit az életünkkel, a mai napra kell fókuszálnunk. Ebben rejlik a holnap sikere. Hogyan arathatunk győzelmet a mai nap során? Hogyan építhetünk fel egy sikeres napot? A sikered titka napi időbeosztásodban rejlik. 12 pontban összefoglalva segítséget nyújtok, hogy általa az életed könnyebb, sikeresebb és boldogabb legyen. John C. Maxwell #1 New York Times bestseller író, coach és üzleti előadó. A világ legjobb üzleti vezetőjévé választották, a legbefolyásosabb vezetőképző szakember címet is elnyerte. A kiadónál megjelent A jó vezetők jól kérdeznek és A fejlődés 15 felbecsülhetetlen törvénye című kötet.
Personalistika
Vitajte na našej stránke venovanej personalistike v rámci oblasti ekonómie, manažmentu a marketingu. Personalistika je kľúčovým faktorom pre každú prosperujúcu organizáciu, pretože správne riadenie a vývoj ľudských zdrojov je nevyhnutný pre dosiahnutie úspechu.
Naše informačné centrum je určené nielen pre špecialistov v oblasti personalistiky, ale aj pre manažérov, zamestnancov a všetkých zainteresovaných jednotlivcov, ktorí majú záujem o tématické informácie a najlepšie postupy týkajúce sa správy ľudských zdrojov.
Na tejto stránke nájdete širokú škálu tém, ktoré sa týkajú personalistiky v oblasti ekonómie, manažmentu a marketingu. Chceme vám poskytnúť aktuálne informácie o trendy a novinky týkajúce sa náboru, hodnotenia a rozvoja zamestnancov, riadenia výkonnosti, motivácie zamestnancov a mnoho ďalších súvisiacich tém.
Okrem toho poskytujeme aj informácie o legislatívnych aspektoch týkajúcich sa pracovnoprávnych vzťahov a zamestnaneckých práv. Chápeme, že správne dodržiavanie právnych predpisov je nevyhnutné pre plynulý chod organizácie a ochranu záujmov zamestnávateľa i zamestnanca.
Pripravujeme tiež praktické príručky, školenia a workshopy pre zlepšenie zručností a kompetencií v oblasti personalistiky pre zamestnancov na rôznych úrovniach manažmentu.
Našim cieľom je poskytnúť vám cenné informácie a nástroje, ktoré vám pomôžu efektívne riadiť ľudské zdroje vo vašej organizácii. Preto vás srdečne vítame na našej stránke personalistiky v rámci ekonómie, manažmentu a marketingu a veríme, že tu nájdete všetko, čo potrebujete pre úspešné riadenie ľudí vo vašej organizácii.